Színpszichológia ereje a neuromarketing világában

A színpszichológia kimondja, hogy a színek hatással vannak az érzelmeinkre és a döntéseinkre egyaránt, így jelentősége megkérdőjelezhetetlen a neuromarketing terepén.

A színek hatással vannak az érzelmeinkre, a döntéseinkre, sőt a vásárlási szokásainkra is, mivel minden árnyalat különböző asszociációkat ébreszt fel bennünk. Ezek a képzettársítások pedig igen változatosak lehetnek, attól függően, hogy mely kultúrában nevelkedtünk, vagy milyen személyes tapasztalatokat tudunk kötni hozzájuk. A színpszichológia hatása a neuromarketing berkein belül pedig egy olyan izgalmas és egyben fontos téma, hogy három részes blogsorozatot szenteltünk neki. Olvasd el az első részét, és ismerd meg a fekete és a fehér árnyalatokat közelebbről.

A színpszichológia sokszínű világa a neuromarketing szakterületén

Gondolkodtál már azon, hányféle szín létezik valójában? Nos, a válasz nem egyszerű, hiszen a színek érzékelése rendkívül szubjektív. A szakértők szerint a néhány ezer színárnyalattól kezdve akár a néhány millióig is terjedhet a skála. A 60-as évek óta létező, a marketing és a design területén használt Pantone-színskála 2100 színt tartalmaz. De! Állítólag a Goblein manufaktúra gyapjúfestői arról voltak ismertek, hogy 20.000 különböző színárnyalatot meg tudtak különböztetni.

Természetesen a színek érzékelése számos tényezőtől függ. Többek között a megfigyelt tárgy anyagától, a fényerősségtől, a fénytörés szögétől, a tárgyak nagyságától  vagy akár a megfigyelő és a tárgy közötti távolságtól is. Ezek alapján például a nagyobb felületű színeket intenzívebbnek érzékeljük. Viszont még mindig adódik a kérdés: mikor milyen színeket érdemes használni?

Vegyük most sorra a két, talán leggyakrabban használt árnyalatot a színpszichológia és a neuromarketing kapcsolatának tükrében!

Luxus árnyalata a neuromarketingben a színpszichológia szerint: a fekete

A fekete szín az erő, a titokzatosság és az elegancia szimbóluma. A marketingben gyakran használjuk a luxus, a hatalom és a modernitás illusztrálására. 

Vegyük például a technológiai termékeket és az autómárkákat: ezek esetében gyakran alkalmazzák a feketét, ami itt az innováció és a minőség érzetét kelti. Például az Apple-nek több terméke is fekete az elegáns megjelenítésük érdekében, amive egyben modernitást is sugároznak a neuromarketing tudománya szerint. 

De szintén fekete logóval rendelkezik a Chanel, a Sony, a L’Oreal, a Gucci vagy az autómárkák közül a Bentley, a Maserati; sőt még a BMW-ben is megtalálható a fekete, a kék szín mellett. Ezek a világmárkák mind a dominancia vagy a luxus üzenetét szeretnék kihangsúlyozni. Míg a divatiparban az örök elegancia és a stílus színe e sötét árnyalat, így érthető, hogy a luxusmárkák körében is különösen népszerű.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ez az a szín, amit a nyugati kultúrában a halállal is azonosítunk.  Így a színpszichológia alapján kimondhatjuk, hogyha a feketét a kelleténél többször használod, akár csak az online marketingben, akkor negatív érzelmeket, például félelmet vagy szomorúságot válthatsz ki a felhasználókból. Ha a  weboldaladon túl nagy felületen alkalmazod, akkor az unalmassá válhat, és az online felületeken megnehezíti az olvasást is. Komor és nyomasztó hangulatot kelt, ami elriasztja a vásárlókat, ezért a fekete esetében mindig törekedj az egyensúlyra!

A Mercedes Benz autómárka kiválóan alkalmazza a színpszichológia ismérveit a neuromarketing világában, ezzel dominanciát és luxust üzenve a célközönségének.

A fehér: a színpszichológia és a neuromarketing szerint a  kedves és ártatlan árnyalat

A tisztaság, az egyszerűség és az ártatlanság színe. A fehér hátterű weboldalak, valamint termékcsomagolások nyugalmat és rendezettséget közvetítenek, ami a felhasználók agyát megnyugtathatja. Az egészségügyi termékek, orvosi szolgáltatások, tisztítószerek neuromarketingjében a higiénia, illetve a tisztaság jelképe. Gondoljunk csak a Colgate vagy a Dove márkákra, ahol a fehér szín dominál, hangsúlyozva a termékek tisztító és ápoló tulajdonságait.

He pedig a logókról beszélünk, akkor még érdekesebb a fehér szín kérdése a színpszichológia és a neuromarketing tekintetében. Ugyanis nem igazán létezik olyan márkajelzés, amely alapértelmezetten fehér lenne, de szinte minden logóból készül egy verzió ezzel a színnel is, hiszen majdhogynem bárhová egyszerű beilleszteni. Bármilyen logót, termékcsomagolást, weboldalt is nézel; szinte biztos, hogy nagyon sok fehéret találsz benne. És az online marketing ügynökségi gyakorlatban is rendszeresen előkerül a fehér.

Mivel egy nagyon semleges szín, én inkább kiegészítőnek ajánlom a használatát. Ezenfelül kiemeli vagy ellensúlyozza az összhatást. A neuromarketing irányelvei pedig azt mondják, hogyha például a fehéret és a kéket párosítod, akkor nyugalmat és megbízhatóságot sugároz majd a terméked, míg a fehér és zöld párosítás frissességet, természetességet közvetít.

Viszont a fehér túlzott használata nagyon steril és hideg hatást kelthet. Különösen akkor fontos ezt figyelembe venni, ha egy meleg és barátságos képet szeretnél közvetíteni a márkádról. Egy jól megtervezett, fehér design a domináns megjelenésével elnyerheti a vásárlók bizalmát, de ha túlzásba viszed, akkor azzal pont az ellenkezőjét éred el.

A Dove “Rare Beauty” kampányában szintén a színpszichológia erejével élt, s a fehér színt alkalmazta.A neuromarketing szerint ezzel az empátia és a nyugalom érzését keltve a fogyasztóban.  a sokszínűség és elfogadás mellett a fehér színnel a nyugalom és az ápolás érzetét kelti.

Ha kíváncsi vagy a részletesebben is a  színpszichológia érdekességeire a neuromarketing szemszögből, légy résen! A következő részben kifejtjük, miért használják a kéket széles körben a B2B szektorban, miért nyugtat a zöld, és miért használja rengeteg gyorsétterem a piros színt. 

Ha részleteiben szeretnél elmerülni a témában, akkor hallgasd meg a Marketing Msc Podcast epizódját!

Ha elakadsz, vagy úgy érzed, túl nagy falat az online marketing számodra, keress minket bizalommal! Kövess minket Instagramon, Facebookon vagy LinkedInen, ahol napi szinten osztunk meg releváns témákat érintő tartalmakat. Minden további tartalmunkat eléred YouTube-on is.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Nyugalom, tőlünk nem spam, hanem valóban hasznos marketing trendekkel kapcsolatos levelek érkeznek majd postaládádba. Ha nem vagy megelégedve, bármikor le is iratkozhatsz majd.

Feliratkozás

Hasonló cikkek

Aknázd ki a Linkedin adta lehetőségeket

Egy online marketing ügynökség tanácsai: így használd professzionálisan a LinkedInt! 

Online marketing ügynökség lévén napról napra látjuk, hogy a LinkedIn egyre népszerűbbé válik, különösen ha az üzleti kapcsolatok építéséről és a márka ismertségének növeléséről beszélünk. De vajon miért és hogyan érdemes használni ezt a platformot? Milyen erőforrások, előnyök rejlenek benne, és hasznos része lehet-e a marketing stratégiádnak? Ezekre derítünk fényt

Tovább olvasom »
Készítsd el már az uborkaszezon alatt az őszi értékesítésed - ehhez megosztjuk, hogy egy online marketing ügynökség szemével melyek a leggyorsabb B2B marketing tippek.

B2B marketing az uborkaszezonban

10 tipp, amivel előkészítheted az őszi értékesítést nyáron A nyári uborkaszezon sok magyar kisvállalkozás számára kihívást jelenthet, mivel a piac aktivitása csökken, és az üzleti lehetőségek száma is visszaesik. Mindenki szabadságon van, nyaral, és ebben a melegben persze, hogy mindenki lelassul kicsit… Azonban az okos vállalkozók tudják, hogy ez az

Tovább olvasom »
Fedezd fel, miért elengedhetetlenek az adatok és a mérések az online marketing stratégiákhoz! Gyakorlati tanácsok a Chiro online marketing ügynökség és Bay Áron, PPC ügynökségvezető szemével.

A mérések fontossága – egy online marketing ügynökség szemével

Bevezetés Az online marketing világában az adatok, mérések és részletes riportok alapvető szerepet játszanak a sikeres stratégia kialakításában és végrehajtásában. Mi, mint tapasztalt online marketing ügynökség, különös figyelmet fordítunk arra, hogy minden hónap elején részletes beszámolót küldjünk az ügyfeleinknek. Ezek összegzik az előző hónap teljesítményét, és nemcsak a mérőszámokat tartalmazzák,

Tovább olvasom »
Egy online marketing ügynökség számos olyan könyvet tud ajánlani számodra, amelyek segítségedre lesznek a szakmában.

Online marketing ügynökség ajánlásai: 6+1 kihagyhatatlan könyv a szakmában

Az utóbbi időben egyre többen érdeklődnek afelől, hogy egy online marketing ügynökség csapata milyen könyveket ajánlana azoknak, akik bővíteni szeretnék tudásukat az online marketing területén. Így hát egy csokorba szedtük azon kedvenc marketinges könyveinket, amelyek rengeteg tudást és inspirációt nyújtanak a mindennapi munka során a Chiro egész csapatának. Tarts velünk, és

Tovább olvasom »