Hogyan lehet bekerülni egy marketing ügynökséghez kezdőként?

Chiro Marketing

Mostanában egyre többször hallom ismerősöktől, hogy van egy kedves unokahúga, rokona, barátjának a gyereke, aki szeretne online marketing ügynökségnél dolgozni. Bár nem árt hozzá, de az ismerettség biztos nem elég.

És mivel folyamatosan keressük a tehetséges fiatalokat, így egyébként is rengeteg álláskereső pályázat landol a postaládámban. Ezeket hallva és látva elgondolkodtam, mennyire vannak tisztában a jelentkezők (és rokonaik) azzal, hogy mi alapján választ egy etikus online marketing ügynökség a pályakezdő munkatársak közül.
Lelövöm a poént rögtön az elején: nem az számít, hogy ismered-e a főnököt, vagy bárkit a cégtől. Habár kiterjedt ismerősi hálózattal rendelkezem, sohasem vettem fel még senkit csak azért, mert van közös ismerősünk. Még akkor sem, ha az a legjobb barátom, vagy a saját unokatesóm. Nem sznobságból, egyszerűen csak azért, mert hiszek benne, hogy munkát és munkatársat az ember szakmai alapon, motivációból választ, mert mindkét fél akkor jár jól.

Az alábbi szempontokat ügynökségi vezetőkkel folytatott beszélgetések, valamint a saját masszív tapasztalataim alapján állítottam össze. Akkor hát nézzük, milyen tulajdonságokkal kell rendelkezned, ha egy menő kreatív/kommunikációs/marketing ügynökség legfrissebb tagjaként szeretnéd tengetni izgalmas mindennapjaidat.

Online marketing szaktudás

Egyértelmű lehet, hogy ezzel kezdjük, pedig messze nem ez a legfontosabb szempont. Egyetemről, fősuliról kijőve az ember úgy gondolja, mindent megtanult a szakmáról, levizsgázott marketing kutatásból meg nemzetközi marketingből, ide nekem az oroszlánt, hadd tépjem szét. Hát nem. Ki kell ábrándítsalak, a legtöbb oktatási intézmény tananyaga köszönőviszonyban sincs a valós, gyakorlati online marketinggel. Ezért nem árt, ha már a suli ideje alatt is elkezdesz olyan szakmai blogokat olvasni, amik gyakorlati példákon keresztül mutatják be a szakmát. Sőt, továbbmegyek: nagy előny lesz az interjún, ha fel tudsz mutatni egy saját portfóliót a munkáidról, a családi kisbolt vagy a szomszéd kézműves néni Facebook oldalát, a kutyádnak elkészített weboldalt, vagy egy plakátot, amit a helyi DJ bulijára készítettél. Mindegy miért, kinek, lássuk, hogy foglalkoztál már a témával!

Elkötelezettség

Számomra ez az egyik legfontosabb erény. Nincs olyan, hogy marketingeskedés, meg marketinges dolog. Marketing van. Sebésznek jelentkezve sem mondod, hogy azért jöttem, mert engem érdekel ez az orvososdi, szívesen kipróbálnám, milyen más emberekben turkálni, aztán meglátjuk, mi lesz. Alapvető, hogy komolyan veszed magad és a szakmát, ha már eldöntötted, hogy a részévé válsz. Mint az élet legtöbb területén, itt is igaz, hogy azok érik el a legtöbb eredményt, akik az átlagosnál, a minimálisan elvártnál nagyobb erőfeszítést tesznek. Szerintem akkor jelentkezz online marketing ügynökséghez, ha tudod, hogy ezzel akarsz foglalkozni: ha reklámokkal, Google-lel kelsz és fekszel, ha szeretnél értéket teremteni, ki akarod aknázni a kreativitásodat. Minden kiválasztási folyamatban akad legalább egy olyan jelentkező, aki szenvedélyesen rajong a témáért. Mellette labdába sem rúghatsz, ha csak félvállról veszed a szakmát.

Kreativitás

Ezt is inkább a tévhitek közé sorolnám, legalábbis abban az értelemben, amikor valaki azt hiszi, hogy a kreativitás a döntő szempont, vagy a kreativitás elég, hogy valaki egy jó ügynökségnél helyezkedjen el. Ide vág az egyik kedvenc idézetem:  Hard work beats talent, when talent doesn’t work hard. Habár sokan nem tudják, a kreativitás tanulható, fejleszthető. A kreativitást életben kell tartani, trenírozni kell. Gyakorolni, ötletelni, próbálgatni, ezerszer újrakezdeni, mire használható ötlet lesz belőle. Ugyanakkor minden ötlet annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Egy online marketing ügynökségnél nem csak az számít kreativitásnak, ha ügyes szójátékokat találsz ki, jó videós ötleteid vannak, vagy ügyes grafikai mémek jutnak eszedbe. Az is fontos, hogy egy egy projekthez, feladathoz úgy állj hozzá, hogy bármi áron megvalósítható legyen. Ez is kreativitás.

Alázat

Szintén az egyik legfontosabb érték, ami már az első interjúbeszélgetésből simán kiderül. Sőt, egy szabadabb írásgyakorlat során is. Ez egy olyan tulajdonság, amely kezdőként, szeniorként, de ügynökségvezetőként is ugyanolyan fontos. Soha ne hidd el magadról, hogy elég jó vagy, hogy te vagy a legjobb! Mert amint ezt elhiszed, bezárod a fejlődni vágyás és tanulás kapuját. Nem azt mondom, hogy értékeld magad alul, szó sincs róla. De tudd magad a helyén kezelni. Mindig van olyan ember, aki egy szakterületen mélyebbre ássa magát, mint te, vagy más megközelítésben figyeli a problémát. Légy nyitott, hallgass meg másokat, közelíts az ügyfelek, a kollégáid felé is empátiával. Ne gondold, hogy te vagy a legjobb, legokosabb, mert valószínűleg nincs így, ami nem is baj. Tanulj, fejlődj, fogadd az építő kritikát méltósággal, segíts másoknak is, hogy jobbak legyenek. Sose felejts el úgy fölfelé menni a ranglétrán, hogy másokat is fölfelé húzol magaddal, nem pedig lefelé taposol. Egyrészt gáz, másrészt ilyenkor a karma úgyis elvégzi a dolgát.

5 tipp, amivel biztosan felhívod magadra egy online marketing ügynökség figyelmét jelentkezéskor

Végül összeszedtem náhány gyakorlati tippet, amivel már az önéletrajzod elküldésekor a legjobbak közé kerülhetsz.

1. Precizitás: Banálisan hangzik, de ötből 3 embernek nem sikerül. Olvasd el a kiírást mégegyszer, küldj el minden dokumentumot, amit kérnek, de csak annyit. Ha magyar nyelvű önéletrajz a feltétel, te pedig angolul küldöd, nem jó pont: vagy nem olvastad el a kiírást, vagy leszartad -egyiksem túl előnyös. Ha rögtön a jelentkezésedben elütés, helyesírási hiba van, mit várjanak tőled a későbbiekben? Időnként kapok magyarázat nélküli önéletrajzokat is. Írd le, hogy mire jelentkezel, miért, hol találtad. Egyrészt pozitív, ha veszed a fáradtságot, másrészt lehet, hogy egyszerre több pozícióra is keresnek embert, és az sem mindig mindegy, hogy honnan jössz: ha egy szakmai rendezvényen találkoztál a céggel, vagy a cégvezető egyik szakmai előadását hallva figyeltél fel rájuk, és ezt megírod, előnyösebb pozícióból indulhatsz.

2. Megszólítás: Mindig kiráz a hideg a Tisztelt Cég, Tisztelt HR-es Munkatárs és egyéb tökéletesen személytelen megszólításokon. Egyrészt egy kisebb ügynökségnél általában nincs külön HR osztály, másrészt egy egyszerű Google kereséssel és némi szövegértéssel megtalálhatod az ügynökség vezetőjét, akivel biztosan találkozni fogsz a felvételi folyamat során. Végső esetben írd be a marketing ügynökség nevét, pl Kedves Chiro csapat megszólításként, mert ez legalább kedves, és minimálisan személyre szabott.

3. Önéletrajz: Kérlek, kérlek, kérlek ne küldj Europass önéletrajzot. Tudom, hogy az a legegyszerűbb, hogy letöltesz egy CV sablont a netről és kicseréled a szöveget benne, de ugye te sem gondolod komolyan, hogy ezzel labdába rúghatsz? Nincs baj a sablonokkal, de válassz kreatívan. Nem kell túlbonyolítani, nem kell, hogy csicsás legyen és rózsaszín pónik ússzanak rajta keresztül. De legyen igényes, egységes, következetes. Figyelj a tipográfiára, használj egységes betűtípust, méretet, színeket, kiemeléseket. A stílus maga az ember. Ugye.

4. Motivációs levél: Egy motivációs levél a jobb helyeken már régen nem arról szól, hogy letudják a kötelező elemeket. Felejtsd el a netről letölthető ostoba sablonos szövegeket arról, hogy micsoda csapatjátékos vagy, és mennyire szereted a kihívásokat. Bullshit, ha ezzel jössz, már a motivációsleveled végén nem fogok rá emlékezni, hogy ki vagy. Írd le, hogy mi a közös benned és a cégben: tetszenek az értékei? Bejön az arculat? Azonosulni tudsz az Instagram alapján a munkatársakkal? Szívesen dolgoznál a referenciák közt szereplő ügyfelek valamelyikén? Már oviban is Google Analytics logó volt a jeled? Elmentél Peruba megvilágosodni és egy Facebook alakú szikla esett a lábaid elé? Hát írd le! Emlékezni fogunk rád. Ja, és nem kéne említenem, de mégis: alap, hogy tökéletes legyen a helyesírásod!

+ 1. Próbafeladat: Ha az önéletrajzod alapján bekerülsz a következő körbe, a legtöbb helyen próbafeladatokat kell, hogy megoldj. Nem arról van szó, hogy ingyen munkát akar az ügynökség, mert hidd el, a legtöbb ilyen próbamunka még nincs azon a szinten, hogy szakmailag használható legyen. Ebből sok minden kiderül: hogy mennyire vagy elkötelezett, megcsinálod-e egyáltalán a feladatot. Sokan már itt elvéreznek, és javaslom is, hogy ha nem akarsz próbafeladatokkal vesződni, akkor ne is jelentkezz az adott állásra, mert nem tudok olyan online marketing ügynökségről, ahol egy önéletrajz küldéssel be lehet jutni a csapatba… Vedd komolyan, mert ez még az önéletrajznál és motivációs levélnél is sokkal erősebb szűrő. Ha rászánod az időt, utánajársz, beleteszel apait-anyait, akkor a mezőny 80%-át már vered. Ha ezt a kört jól veszed, általában márcsak a legjobb 4-5 emberrel kell „megküzdened”, nem pedig a száz, százötven másik jelentkezővel (igen, egy átlagos online marketing ügynökségi pozícióra nálunk ennyi jelentkezés fut be).

Ha ezek után nem ijedtél meg nagyon, és úgy gondolod, hogy szívesen lennél a csapatunk tagja, nézz szét a KARRIER oldalunkon, és jelentkezz hozzánk!

Ha még nem döntöttél, nézd meg a Facebook vagy Instagram oldalunkat, hogy lásd, milyen nálunk az élet:)

Ha pedig egyetértesz a fentiekkel, kérlek oszd meg a linket, terjeszd az igét, hálás leszek érte.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Nyugalom, tőlünk nem spam, hanem valóban hasznos marketing trendekkel kapcsolatos levelek érkeznek majd postaládádba. Ha nem vagy megelégedve, bármikor le is iratkozhatsz majd.

Feliratkozás

Hasonló cikkek

Összeszedtük azokat a pontokat, amelyek figyelembevételével kiválaszthatod a számodra ideális online marketing ügynökséget.

Így válassz hatékonyan online marketing ügynökséget!

Az online marketing világában kulcsfontosságú lehet  a megfelelő ügynökség vagy szakember kiválasztása a vállalkozásunk sikeréhez. Jelenleg válságos időszakon megyünk keresztül, ami befolyásolhatja az online marketingre fordított költségvetést is. Ilyenkor a vállalkozások óvatosabbak, és alaposabban mérlegelik a döntéseiket, különösen az első negyedévben. Ezért is fontos, hogy körültekintően megfontoljuk, hogy kivel kötünk

Tovább olvasom »

Online marketing válságos időkben

Kb 4 évvel ezelőtt írtam utoljára válságtémában blogcikket, és sajnos ismét eljött az a pillanat, hogy szükségessé vált. Akkor a COVID állította nehéz helyzet elé a vállalkozásokat (és úgy általában az embereket), most pedig a gazdasági válság miatt gondolkozunk, számolgatunk, tervezünk újra és újra mi, vállalkozók. Szemben a COVID-dal, ami

Tovább olvasom »
Ezek a 2024-es online marketing trendek.

2024 online marketing trendjei -Tanulj a múltból és készülj fel a jövőre!

Az online marketing változó világa 2023-ban sem volt eseménymentes és ez a folyamatosan változó szakma 2024-ben sem lassít le! Számos olyan változásra, trendre és újdonságra számíthatunk, amik új dimenziókat nyitnak meg a szakemberek és cégek számára.  A technológiai fejlődés, a vásárlói magatartás változása, és a globális gazdasági környezet kihívásai új

Tovább olvasom »