Fenntartható marketing a jövő

Online marketing ügynökség a fenntartható marketing szolgálatában

A cím mást sejtet, de ez nem egy újabb zöld és környezettudatos kommunikációról szóló bejegyzés a sok közül. 

A világválság szükségessé tette az üzleti- és ezzel együtt a marketing stratégiák újragondolását. Azzal azonban kevesen számolnak, hogy a fogyasztás visszaszorulása és a jelenlegi rendszer felbomlása újabb gazdasági mechanizmusokat erősíthet meg a piac több szegmensében is. Előre tervezéssel, megfontolt stratégiával és etikus marketinggel a legtöbb veszély kiküszöbölhető. Éppen ezért írunk a fenntarthatóság, a fenntartható marketing és a válság összefüggéseiről.

Mára már a CSR- és employer branding-kommunikáció sarokkövévé vált a fenntarthatóság. A fogyasztás mérséklésén és a klímaválság súlyosságán viszont nem segítettek a hangzatos kampányok. Ennek is köszönhető, hogy a fenntartható növekedés mellett (helyett) radikálisabb trendek is megerősödtek a közgazdaságban: például több lapban olvashattál a degrowth (nemnövekedés) elméletéről, ami a termelés visszaszorítását és a fogyasztás csökkentését tűzte az emberiség hosszú távú fennmaradásának zálogául. 

A gazdasági válság és a klímaváltozás együttes ereje idén nyáron (szó szerint) égetővé vált, emiatt pedig egyértelmű: az eddigi fogyasztási trendek nem tarthatók fent hosszú távon, így a nemnövekedés kezdetleges teóriából követendő irányelvvé válhat a következő évtizedekben. Az embereknek spórolniuk kell, emellett klímaszoronganak, így  elkezdenek kevesebbet és tudatosabban fogyasztani. A válság és a fenntarthatóság szálai összeérhetnek, új fogyasztói trendet szülve. 

A pánik még sosem vezetett sehova. Helyette gondolkodjunk együtt: a fenntarthatóság és a fogyasztói tudatosság nem zárja ki az eladásaid és az üzleted fenntartását.  Fenntartható, tudatos márkaépítéssel és jól célzott, etikus marketing kommunikációval a tömegtrendeket megelőzve reagálhatsz a válság következményeire. És ha úgy érzed, mindez sok egyszerre, egy felkészült online marketing ügynökség segítségedre lesz.

Spoiler: a fenntartható nem (csak) abból áll, hogy “zöld leszel”.

A fenntartható, etikus marketing alfája:  hangsúly a termékfejlesztésen

Rossz terméket a leginkább fenntartható marketing sem fog tudni értékesíteni. Ez alapszabály, amit a változó körülmények tovább formáltak: ha a terméked nem alkalmazkodik az aktuális “játékszabályokhoz”, hamar a piac alsó szegmensében találhatod magad. A csökkenő fogyasztói tendencia kivédésének kulcsa a minőségi, fenntartható termékpaletta és szolgáltatások. Elemezd a terméked és tedd fel magadnak a kérdéseket:

  • Mennyire fenntartható a termékem/szolgáltatásom? Vannak alternatíváim hasonló árfekvésű, de etikusabb forrásból érkező alapanyagok beszerzésére?
  • Fenntartható-e a munkavégzésem – tehát az adott időt maximális hatékonysággal használom ki? Mennyire vagyok produktív?
  • Milyen irányokat mutat a piac? Hol tartok a konkurenciához képest?
  • Hogy alakultak az eladásaim a Covid előtt, a Covid óta és 2022 júliusától, a világgazdaság megrendülésének kezdetétől? Látok stagnálást vagy csökkenést?
  • Tudok új terméket/szolgáltatást fejleszteni? Mire van szüksége a vásárlóimnak, milyen újdonságot nyújthatok nekik a következő időszakra (akár évekre)?

Etikus marketing: kötelezd el (vagy le) a vásárlóidat!

Az engagement a marketingben kicsit mást jelent, mint egy párkapcsolatban, de az alapja ugyanaz: a bizalom. A vásárlóid a fennmaradó kognitív kapacitásaikat továbbra sem a széles választék szűrésére, sokkal inkább a túlélésre fogják összpontosítani. Miért fontos ez? Mert még az állandósuló krízis előtt kell bizalmat építened a vásárlóiddal, hogy a te terméked maradjon számukra a biztos pont a továbbiakban.

Éppen ezért érdemes ráfeküdnöd a brandingre, a márkád építésére.  Ez a fenntartható, etikus marketing következő lépcsőfoka. Gondold át: 

  • Milyen értékajánlattal szolgálsz a fogyasztóknak? Ezek az értékajánlatok a válsághelyzetben is megállják a helyüket, mikor mindenki spórol?
  • Mik a célközönséged fájdalompontjai? Miben tudsz nekik pluszban segíteni a megváltozott helyzetben?
  • Elég felismerhető a márkád? Egyedi a logód, megkülönböztethető a színhasználatod a konkurenciától? 

Emellett kezdj el magadról, a márkádról kommunikálni a felületeiden. Frissítsd a weboldalad “rólunk” részét, beszélj a céljaidról, missziódról, értékeidről. Egy felkészült online marketing ügynökség hatékony segítség a márkaarculatod kialakításában.

Fenntartható marketing = dolgozz etikus szakemberrel!

A marketing folyamatok kiszervezésének számos előnye van: megspórolt kísérletezés és erőforrás, amelyet végül a céged építésére fordíthatsz. Az elmúlt hetekben sokat írtam arról, hogy miért fontos a lenullázás helyett hatékonnyá és folyamatossá tenned a marketinged a következő időszakban.  Ennek a következő lépcsője az, hogy ha ügynökséget választasz, mindenképp etikus marketingessel dolgozz, akivel fenntartható marketing építhető. Bővebben itt olvashatsz az etikus marketing ismérveiről, de röviden összefoglaljuk, miért is fontos ez számodra.

Egy etikus szakember transzparensen, őszintén kommunikál veled. Nem használ szakzsargonokat, amiket nem értesz: egy nyelvet beszéltek, mivel a cél, hogy együtt alkossatok nagyot a márkádnak. Fontos, hogy jelzi, ha irreálisak a célkitűzéseid – nem ígérget hatalmas számokat, helyette inkább bizalmi viszonyt és fenntartható növekedést. Ezeket pedig be is tartja. Nem utolsó sorban átláthatóan áraz, pontosan kijelölitek, milyen szolgáltatásokért fizetsz, ezekről pedig kimutatásokat, beszámolókat küld. Fontos, hogy a marketinged ne kútba öntött pénz legyen, ami után a céged is ugorhat a jelenlegi helyzetben. Fontos, hogy a marketing és az együttműködés is fenntartható legyen. Ha szeretnél többet tudni,  itt olvashatsz többet a Chiroról.

Nincsenek csodafegyverek: ez az időszak nem feltétlenül a kasszarobbantásról szól (lesz, akinek igen), inkább a felszínen maradásról. A felszínen maradáshoz fenntarthatóságra van szükséged, ami esetedben a márkaismertséged és a terméked minőségének növelését takarja. Ha tudod, ki vagy és mit képviselsz: szuper. Ehhez kell még az utolsó komponens, a túlélés kulcsa: az, hogy erről a célcsoportod is tudjon.

Ha szükséged van egy etikus online marketing ügynökségre, akik segítenek ezt az üzenetet hatékonyan eljuttatni a közönségednek, keress minket bizalommal.

A bejegyzést írta: Csaba Nikolett és Matykó Noémi

Források:

https://www.populationmedia.org/blog/no-growth-economics

https://g7.hu/elet/20191020/ha-el-akarjuk-kerulni-a-klimakatasztrofat-nem-nohet-a-gazdasag-ugy-ahogy-eddig/

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Nyugalom, tőlünk nem spam, hanem valóban hasznos marketing trendekkel kapcsolatos levelek érkeznek majd postaládádba. Ha nem vagy megelégedve, bármikor le is iratkozhatsz majd.

Feliratkozás

Hasonló cikkek

Aknázd ki a Linkedin adta lehetőségeket

Egy online marketing ügynökség tanácsai: így használd professzionálisan a LinkedInt! 

Online marketing ügynökség lévén napról napra látjuk, hogy a LinkedIn egyre népszerűbbé válik, különösen ha az üzleti kapcsolatok építéséről és a márka ismertségének növeléséről beszélünk. De vajon miért és hogyan érdemes használni ezt a platformot? Milyen erőforrások, előnyök rejlenek benne, és hasznos része lehet-e a marketing stratégiádnak? Ezekre derítünk fényt

Tovább olvasom »
Készítsd el már az uborkaszezon alatt az őszi értékesítésed - ehhez megosztjuk, hogy egy online marketing ügynökség szemével melyek a leggyorsabb B2B marketing tippek.

B2B marketing az uborkaszezonban

10 tipp, amivel előkészítheted az őszi értékesítést nyáron A nyári uborkaszezon sok magyar kisvállalkozás számára kihívást jelenthet, mivel a piac aktivitása csökken, és az üzleti lehetőségek száma is visszaesik. Mindenki szabadságon van, nyaral, és ebben a melegben persze, hogy mindenki lelassul kicsit… Azonban az okos vállalkozók tudják, hogy ez az

Tovább olvasom »
Fedezd fel, miért elengedhetetlenek az adatok és a mérések az online marketing stratégiákhoz! Gyakorlati tanácsok a Chiro online marketing ügynökség és Bay Áron, PPC ügynökségvezető szemével.

A mérések fontossága – egy online marketing ügynökség szemével

Bevezetés Az online marketing világában az adatok, mérések és részletes riportok alapvető szerepet játszanak a sikeres stratégia kialakításában és végrehajtásában. Mi, mint tapasztalt online marketing ügynökség, különös figyelmet fordítunk arra, hogy minden hónap elején részletes beszámolót küldjünk az ügyfeleinknek. Ezek összegzik az előző hónap teljesítményét, és nemcsak a mérőszámokat tartalmazzák,

Tovább olvasom »
Egy online marketing ügynökség számos olyan könyvet tud ajánlani számodra, amelyek segítségedre lesznek a szakmában.

Online marketing ügynökség ajánlásai: 6+1 kihagyhatatlan könyv a szakmában

Az utóbbi időben egyre többen érdeklődnek afelől, hogy egy online marketing ügynökség csapata milyen könyveket ajánlana azoknak, akik bővíteni szeretnék tudásukat az online marketing területén. Így hát egy csokorba szedtük azon kedvenc marketinges könyveinket, amelyek rengeteg tudást és inspirációt nyújtanak a mindennapi munka során a Chiro egész csapatának. Tarts velünk, és

Tovább olvasom »